A német és francia tárgyalásokon az ukrán elnök várhatóan kétoldalú biztonsági megállapodásokat ír majd alá.
A tavaly júliusi, Litvániában megrendezett NATO-csúcson határozták el a szövetség vezetői, hogy a NATO-országok külön-külön kötnek hosszú távú biztonsági megállapodást Ukrajnával – idézi az MTI az ukrán elnöki hivatal közleményét.
Emmanuel Macron egy hónapja tett ígéretet arra, hogy hasonló megállapodást ír alá Ukrajnával, mint amilyet korábban Nagy-Britannia kötött Kijevvel. London vállalta, hogy az Oroszországgal fennálló jelenlegi és bármilyen jövőbeli konfliktus esetén támogatja Ukrajnát. A britek a megállapodásban gyors és hosszú távú katonai segítségnyújtást is ígértek, de brit katonák bevetését nem.
Ukrajna szeretne belépni a NATO-ba, de lehetséges csatlakozásának ütemtervét még nem kapta meg.
A tervek szerint Volodimir Zelenszkij szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián mond beszédet, és ott más vezetőkkel, köztük Kamala Harris amerikai alelnökkel is találkozik.
Az ukrán elnök azt is bejelentette, hogy tárgyalni fog Petr Pavel cseh elnökkel, Mette Frederiksen dán kormányfővel és Mark Rutte holland miniszterelnökkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az