Az október elseje után indított, általános funkciójú építmények kivitelezésénél a vállalkozók nem kaptak haladékot az elektronikus építési napló vezetésére, vagyis a kötelezettség október 1-től él az uniós beruházások kivételével.
Azonban az építési engedélyek száma és az elmúlt 12 év statisztikája alapján ez idén mintegy ötezer vállalkozót érinthet - mondta Magyar Mária, a Belügyminisztérium főosztályvezetője az ÉVOSZ mai elnökségi ülésén. A képzés pedig ezzel a létszámmal lépést tart, már eddig több mint ötezren vettek részt az oktatásban - tette hozzá a főosztályvezető. (Az ÉVOSZ és több szakmai szervezet szerint a mintegy 70 ezer vállalkozó nem tud ilyen rövid idő alatt felkészülni az e-építési napló vezetésére.)
Magyar Mária kiemelte, az e-napló vezetése több területen is könnyíti az építtetők-építők helyzetét: a használatbavételi engedélyezést például 10-15 napra le lehet rövidíteni, és a területátadás szabályozása miatt a kivitelezők kifizetésére is a korábbinál nagyobb a garancia.
Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működésével kapcsolatban elmondta, az erre az évre 90 millió forintból gazdálkodó szervezet 155 fős szakértői létszámát év végéig 200 főre fogják bővíteni. A TSzSZ eddig mintegy 10 kérelmet fogadott be mindenféle beruházási területről - ismertette az eddigi eredményeket Csermely Gábor, a TSzSz vezetőhelyettese. A TSzSz működése jelenleg az építési kivitelezési szerződések teljesítéseire terjed ki, de az egyéb szolgáltatásokra, például a projektmenedzsmentre és bizonyos mérnöki munkákra nem, ezért az ÉVOSZ rövidesen törvénymódosítást kezdeményez - jelentette ki Kemény Péter ÉVOSZ alelnök.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot