A társasházak nagy többsége Budapesten készül, a vidéki városok közül legdrágábbnak számító Sopron átlagára is csak kétharmada a fővárosinak.
Mint írják, a szakértők szerint ez az év az új lakásokról szól. A forgalmi adó 5 százalékra csökkentése már tavaly elmozdította a piacot a korábbi holtpontról, a lakásfejlesztők sorra jelentették be nemcsak új társasházakról, hanem új budapesti városnegyedekről szóló terveiket.
A statisztikai hivatal szerint 14 százalékkal több új lakás épült meg tavaly az első három negyedévben, mint 2015 azonos időszakában. Mivel a tervezéstől az átadásig a lakásépítések egy-két év alatt futnak át, az új építéseket ösztönző kormányzati intézkedések hatása inkább az engedélyek megugrásában látható: kilenc hónap alatt csaknem két és félszeresére nőtt a kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések száma az előző év ugyanezen időszakához képest. Ez a nagyarányú bővülés már a vásárlók számára is kézzelfoghatóvá vált, hiszen az elérhető új lakások száma is jelentősen megugrott.
Csúcson a főváros
Az elérhető új lakások átlagára Budapesten - még a megyei jogú városokhoz képest is - kiugró, csaknem 590 ezer forint négyzetméterenként. A második legdrágább Sopronban is ennek csak kétharmadát teszi ki az átlagár, mintegy 400 ezer forintot. Debrecenben és Kecskeméten közelíti még a négyzetméterár a 400 ezret, de a többi városban legfeljebb 350 ezer forint körül van. Ebbe a körbe tartozik az amúgy nagyon pezsgő újlakás-piaccal rendelkező Győr is, ahol 340 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az új építésű ingatlanokat - olvasható a lapban.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak