A Normafa kapujánál lévő parkoló megnövelése ellen tiltakozó kezdeményezés elérte a 15 ezret, így az aHang nevű civil tömörülés személyes találkozót és a petíció átadását kezdeményezte a hegyvidéki hivatalnál. Péntek délben a Védegylet szakértőjével közösen találkoztak Pokorni Zoltán polgármesterrel, aki ígéretet tett a parkoló újratervezésére - írta az az aHang közleményére hivatkozva a 24.hu.
A Pest Megyei Kormányhivatal 220 fa és 250 négyzetméternyi cserje kivágását engedélyezte, hogy a Konkoly-Thege út végén parkoló épülhessen. A civilek szerint az önkormányzat látva és megértve a lakossági tiltakozást átgondolta a tervezett parkoló kibővítését, a hivatal munkatársai éppen átnézik az érintett területet és újratervezik a parkolót.
Kapcsolódó
Minden 20 centiméter átmérőnél nagyobb fát meghagynak, nem vágják ki őket, a 10-20 centiméter átmérőjűeknél pedig igyekeznek minél többet megtartani. Így a tervezettnél kevesebb parkolóhely lesz.
Nem fog nőni a parkolóhelyek száma fakivágások árán.
A polgármester megerősítette: két meglévő parkolót vonnak össze, ezeket helyezik át a jelenleg növényekkel benőtt részre - írta a portál a közleményre hivatkozva.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az