Az Unbound collection brandet két éve hozta létre a Hyatt nemzetközi szállodalánc különleges helyszíneken, ikonikus épületekben kialakított luxusszállodák számára - mondta Fazekas Tamás. Egyelőre öt hotel tartozik a brand alá, Európában a párizsi Hotel Louvre és az ősszel nyíló budapesti Párisi Udvar Hotel. A Hyatt ezzel a hotellel lép vissza a budapesti szállodapiacra, amelyen az 1982-ben megnyitott Átrium Hyatt hotellel (jelenleg a Sofitel lánc tagja) debütált. A Párisi Udvar Hotel 110 szobával, 18 lakosztállyal, bankett-termekkel várja a vendégeket 2018 őszétől. Üzemeltetését a Mellow Mood Hotels végzi - mondta Fazekas Tamás.
A földszinti passzázs az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében átjárható, de zárt közterület marad, nem csak az ott megnyíló éttermek, kávézók, cukrászdák vendégei látogathatják - hangsúlyozta Fazekas.
Kapcsolódó
A határidőcsúszás okáról Hermesz János projektmenedzser elmondta, mintegy 1400 négyzetméternyi födémet azért kellett lebontani, mert az eredeti diagnosztikánál illetve a dokumentációból nem derültek ki a régi technológiából és anyaghasználatból, a vasbetonszerkezet erodálódásából adódó kivitelezési hibák és az inhomogén anyagszerkezet. Mindez 700 milliós plusz jelent a megvalósításban, a hotel beruházási költsége így 13,2 milliárd forintra nőtt.

A plusz bontás, a próbaterhelések miatt 5 hónappal meghosszabbodott a kivitelezés, az új szerződéses határidő így 2018 ősze - mondta a projektmenedzser. A Petőfi Sándor utcát is ezért adják vissza később a forgalomnak, itt december 23-án indulhat meg a közlekedés. Az építkezés folytatásához a Ferenciek terén biztosítanak plusz munkaterületet.
A szerkezet az ötödik emeletig elkészült, most a 6. szint acélszerkezete épül, ez a fázis várhatóan február végére befejeződik, a következő félévben a belső szakipari munkákat is befejezik, az állványzat lebontását nyár végére tervezik.
Címlapkép forrása: Google streetview
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt