A Várkert Bazár megújult épületegyüttesét ma adják át nyilvános avatóünnepség keretében a közönségnek, majd ezt követően április 6-ig tartó programsorozattal ünneplik a Bazár területén és több fővárosi helyszínen a kétszáz éve született tervezőt, Ybl Miklóst, és a megújult műemléket. Az épületet Orbán Viktor miniszterelnök adja át. A Bazár déli palotájának tereiben három kiállítás is megnyílik 3-án.
A felújítás több mint 9 milliárd forintból valósul meg, ami az európai uniós támogatáson felül kormányzati forrásokkal is kiegészült.
Februárban még úgy tűnt, mégsem sikerül átadni az épületegyüttest április 3-án, a kormány ugyanis elfogadott egy rendeletet, amelyben a Várkert Bazár rekonstrukciójának véghatáridejét módosította, e szerint a beruházás befejezését augusztus 29-re tűzték ki.
A rekonstrukcióhoz kapcsolódva megújult a Bazár szomszédságában lévő Semmelweis Orvostörténeti Múzeum teljes lábazata is, valamint kicserélték a nyílászárókat, a csatornákat, és a tetőszerkezeten kívül a teljes homlokzatot is felújították. Erre a kormány 100 millió forintot adott állami forrásból. Két új villamosmegálló is létesül, egy a Várkert Kaszinónál, egy pedig a Rudas fürdőnél, valamint egy új, dunai kikötőt is építenek, amely bekapcsolódik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) forgalmába - mondta korábban L. Simon László, a Várkert Bazár megújításával megbízott kormánybiztos.
A Várkert Bazárban üzletek is helyet kapnak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ