A munka egyik leglátványosabb pillanataként nemrég a helyére került az első monumentális, korinthoszi pilaszterfő is. Ezek az elemek rendkívüli méretűek, magasságuk és szélességük egyaránt megközelíti a másfél métert. Külön figyelemre méltó, hogy a most beemelt darabot egy tíztonnás süttői mészkőtömbből faragták ki, végső tömege pedig 4,2 tonna lett, olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.
Még lenyűgözőbb, hogy ezek az elemek nem egyszerűen látványos díszek, hanem valódi tartószerkezetek is. A pilaszterek és a pilaszterfők hordozzák majd a főhomlokzat legékesebb részét, a timpanont és a benne megjelenő szoborcsoportot. A timpanon és a hozzá tartozó alkotások már elkészültek, jelenleg raktárban várják, hogy a jövő év első felében elfoglalhassák végső helyüket.
Kapcsolódó
Az egykori Honvéd Főparancsnokság épületét Kallina Mór tervezte a 19. század végén. Az épület a második világháború során ugyan súlyosan, de nem helyrehozhatatlanul sérült meg. A harcok után még a kupola is épségben maradt, ám a kommunista hatalom ideológiai okokból úgy döntött, hogy az épületet az első emelet magasságáig lebontja.
Az újjászülető főparancsnokság a rekonstrukció befejeztével újra megnyílik a látogatók előtt, és méltó otthont biztosít majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak. Kupolája is látogatható lesz, az egyik legkülönlegesebb kilátást nyújtja majd a főváros budai és pesti oldalára egyaránt.
Otthon Start Expo

Legolvasottabb
Önnek is megbolondult mostanában a telefonja? Ezért kapcsol ki magától, itt van az oka
Jéggé dermedt hattyúk borzolják a kedélyeket a Balatonnál
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Dupla vagy semmi: sokan bukhatják az új támogatást, de az ügyesek kétszeresen nyernek
Mi lesz az Otthon Start hitellel, ha leváltják az Orbán-kormányt?
Brutálisan terjed ez a csalási módszer: ne dőljön be a szemfényvesztésnek
Amikor már nem gyógyítanak: az élet végén is hiánycikk az ellátás Magyarországon
Súlyos vasúti szerencsétlenség történt Spanyolországban: összeütközött két szupervonat, sok a halott
Dermesztő napok jönnek, mutatjuk, hol kell a legnagyobb mínuszokra készülni