A fiatalok, az idősebbeknél jóval szívesebben vágnának bele egy új ház építésébe - derült ki a Berger Házak megbízásából a Pulzus közvéleménykutató által készített reprezentatív felmérésből. Az adatok szerint a 25-55 év közötti magyar felnőtt lakosság 9 százaléka tervezi, hogy építkezni fog, ezen belül az X generációhoz (40-55 év közöttiek) tartozóknak csupán alig több, mint 7 százaléka gondolkodik egy ilyen lépésen.
Ezzel szemben az Y generáció (25-39 év közöttiek) tagjai közül csaknem minden tizedik jelezte házépítési terveit.
Az építkezést tervezők 30 százaléka nem kulcsrakészen, hanem valamilyen közbülső állapotban venné át a kivitelezőtől a házát, majd saját maga fejezné be. Főként az alapvető szerkezet és a szigetelés biztonságos megoldását, valamint a villanyszerelést bíznák mindenképpen szakemberre. A burkoláshoz, a festéshez, a szárazépítéshez vagy éppen a homlokzat elkészítéséhez ellenben nem feltétlenül hívnának mesterembert.
Az épület befejezéséhez a válaszadók 69 százaléka ismeretségi körében keresne hozzáértőt, míg 58 százalék csak és kizárólag referenciával rendelkező profi kivitelezőkhöz fordulna. 55 százalék azért attól sem zárkózott el, hogy a rokonok vagy a barátok bevonásával építkezzék. A megkérdezettek 54 százalékának már van tapasztalata arról, milyen kalákában, azaz barátok és rokonok bevonásával egy házat felhúzni.
A kutatás szerint a leginkább azért kerülik a profi kivitelezővel elvégzett befejezést, mert ettől megtakarítást remélnek. A kedvezményes lakásáfa eltörlése miatt jelentősen megnövekedő kivitelezési költségek miatt már valóban nem éri meg teljes generálkivitelben kérni az épülő házakat, ezért fordul a piac a nem kulcsrakész megoldásokhoz. A másik érv is anyagi jellegű: az ismeretségi körben van-e olyan szakember, aki ingyen elvégezné a szükséges munkát.
A Berger Házak az igényekre válaszul készítette el "kívülről kész" házát, amely külsőleg teljesen kész, szigetelt és zárható, belül azonban teljesen üres, költsége a kulcsrakész épület költségének 60-80 százaléka, mindenesetre erre a házra is igénybe vehető a csok.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
