A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette előzetes adatait a lakásárak tavalyi utolsó negyedéves alakulásáról.
Az összevont lakáspiaci árindexe – amely a használt és az új lakások indexeinek súlyozott átlaga – 2 százalékos csökkenést mutat 2022 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest.
Az első negyedévi kiugró, közel tíz százalékos drágulás után fokozatosan mérséklődött a lakásárak emelkedése: a második negyedévben 6 százalék körüli, a harmadikban 2 százalékot meghaladó áremelkedést mértek, a negyedik negyedévben viszont már 2 százalékos csökkenést.
Ez azonban előzetes adat, amit később módosíthat a statisztikai hivatal – hívja fel a figyelmet az Ingatlannet.hu.
- Az új és a használt lakásoknál az év elején még 9,7, illetve 9,8 százalékos volt a drágulás.
- Az új lakásoknál a második negyedéves 4 százalékos emelkedés után az utolsó félévben már stagnáltak az árak.
- A használt lakásoknál az áremelkedés 6, majd 3 százalékra mérséklődött, az utolsó negyedévben viszont már 2 százalékot meghaladó volt az csökkenés.
Felpörgött a lakáspiac: megszaladt az eladó ingatlanok kínálata
Több mint 200 ezer hirdetés fölé nőtt az ingatlanpiaci kínálat. A kereslet stabilizálódásában szerepet játszik a szezonalitás, valamint a bázishatás, tavaly márciusban ugyanis a háború, az energiadrágulás, az inflációs helyzet miatt sokkhatás jellemezte a piacot. Bővebben>>>16 százalékra mérséklődött az éves áremelkedés üteme
Éves alapon mérséklődött az áremelkedés üteme: míg az első negyedévben 23 százalékos, a másodikban 25 százalékos, a harmadikban mintegy 23 százalékos drágulást mértek a teljes lakáspiacon, az utolsó negyedévben már „csak” 16 százalék körülit.
- A használt lakásoknál a harmadik negyedévi 24 százalék után a negyedik negyedévben 17 százalékos volt az áremelkedés,
- míg az új lakásoknál a harmadik negyedévi 19 százalék után az utolsó negyedében 13 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint 2021 utolsó negyedévében.
A 2022. utolsó negyedévében már kimutatott árcsökkenés 2023. első negyedévében megmaradhatott. A keresletet erősen szűkíti, hogy tartósan és nagymértékben visszaesett a lakáshitelek folyósítása, ami kihat a vásárlásokra is, hiszen ezek jelentős része kölcsönből történik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Hatékonyság, biztonság és mesterséges intelligencia egy üzleti laptopban (x)

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék
