Az augusztusi növekedés tavaly március óta a legalacsonyabb volt, ebben az évben 20 százalékosnál kisebb növekedést még egyetlen hónapban sem mutatott az építőipari termelés - írta az MTI.
Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 17,7 százalékkal nőtt, az egyéb építmények építésében 0,2 százalékkal csökkent, a speciális szaképítés termelése 2,7 százalékkal emelkedett. Az épületeknél a lakó-, a kulturális és az ipari épületek építése eredményezte a növekedést - közölte a KSH.
A megkötött új szerződések volumene 3,2 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 2,5 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 10,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 12,1 százalékkal elmaradt a 2018. augusztus végitől.
Az előző hónaphoz mérve az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 10,5 százalékkal csökkent, a júliusi 9,5 százalékos emelkedés után, ami tavaly április óta a legnagyobb volt.
Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 29,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
