A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kinevezés csütörtöktől hatályos.
A kinevezés kapcsolódik a kormány azon új rendelkezéseihez, amelyekkel az építőanyag árakat kívánja kordában tartani.
A kormánybiztos felel a kormány gazdaság újraindítása keretében meghozott építésgazdasági intézkedések koordinációjáért, ezen belül
- az építőanyagok kivitelével kapcsolatos bejelentés eljárásrendjének kialakításáért, valamint az állam elővásárlási jogának és vételi jogának gyakorlásához szükséges intézkedések végrehajtásáért,
- az építőanyagok fuvarozásával kapcsolatos bejelentésre vonatkozó intézkedés megvalósításáért,
- a kiegészítő bányajáradékkal kapcsolatos szabályozás alkalmazásának nyomon követéséért,
- a kitermelési kapacitással kapcsolatos szabályozás alkalmazásának nyomon követéséért,
- az építőanyagok helyettesíthetőségével kapcsolatos kormányzati célok megvalósításáért.
Ezeken túlmenően a biztos értékeli a gazdaság újraindítása keretében meghozott építésgazdasági intézkedések eredményességét, és szükség esetén javaslatot tesz a kormány számára további intézkedésekre.
A kormánybiztos feladatköre ellátásáért az államtitkárokat megillető díjazásra és juttatásokra jogosult.
A Napi.hu tavaly szeptemberben írt arról, hogy építőipari akciócsoportot hozott létre a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs. Az akciócsoport közvetlenül, napi szinten fog foglalkozni az építőipari kapacitások bővítésével, a beruházások felgyorsításával. Az építőipari akciócsoportot vezető Gyutai Csaba, egykori zalaegerszegi polgármester, a Budavári Kft. és a Várgondnokság Kft. korábbi vezetője, akinek, mint azt a 24.hu megírta, a várbeli botrányok és lassuló beruházások miatt is kellett távoznia. A portál szerint az irányítása alatti időszakról készült átvilágítás döbbenetes szabálytalanságokat tárt fel.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt