A Broad Sustainable Building nevű, előregyártott elemekből álló épületek építésére szakosodott, csangsai székhelyű cég munkásai naponta 3 emeletet építettek a gyorskamerás felvételek tanúsága szerint, amelyet a YouTube-ra is feltettek. Az összesen 186 ezer négyzetméteres területű felhőkarcolóban 800 lakást, valamint mintegy négyezer főnek munkát biztosító irodahelyiségeket alakítottak ki.
Ez a legmagasabb épület, amelyet a felhőkarcolók gyors építéséről már jól ismert cég eddig felhúzott. Korábbi rekordja egy 30 emeletes szálloda volt, azt 15 nap alatt szerelték össze. A vállalat 2010-ben 48 óra alatt állított össze egy 15 emeletes szállodát.
Csang Hszian-min, a vállalat egyik építésze rámutatott: az előregyártott elemekből való építkezés nemcsak gyors, hanem a hagyományos technológiákhoz képest fenntarthatóbb is, mivel jelentősen csökkenti a felhasználandó cement mennyiségét. Hozzátette, hogy az építkezés során szinte nem is keltenek port, ami a légszennyezés által sújtott Kínában fontos szempont.
Egy kínai építőipari cég 19 nap alatt húzott fel egy felhőkarcolótA Broad Sustainable Building egy 838 méter magas, 220 emeletes felhőkarcolót akar építeni Csangsában. A világ legmagasabb épületének babérjaira törő, Sky City néven emlegetett felhőkarcoló a tervek szerint még egy 9-es erősségű földrengést is kibírna, és 90 nap alatt húznák fel. Az építkezés azonban nem indult el, mert hiányoznak a hatósági engedélyek. Sokan kételkednek a projekt jövedelmezőségében és az épület biztonságosságában is.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni