Gajdos László, az állatpark igazgatója az uniós fejlesztések nyílt napja alkalmából tartott szombati sajtótájékoztatón elmondta: az első fejlesztés heteken belül elkezdődhet, 1,7 milliárd forintból megépül a Blaha Lujza sétányon a Pangea Ökocentrum, amely egy különleges szálloda és oktatóközpont lesz.
Szeptember végén indulna a látogatócentrum beruházása, amely Sóstó "kapuja" lesz, a létesítmény információs bázisként és egyben a park új főbejárataként is funkcionál majd - tette hozzá az állatpark vezetője.
Az öt elemből álló fejlesztési csomag részeként megújul a világ legritkább és legveszélyeztetettebb állatfajának, a hópárducnak a kifutója és kibővítik a fókamedencét. A tervek szerint még ősszel elkezdődhet a négy kilométer hosszú ökológiai tanösvény építése, illetve előkészítés alatt van az India-ház és egy, Európában egyedülálló, 3 milliárd forintból megépülő, a jégkorszakot bemutató látványosság is. Utóbbi két beruházás 2018-ban, valamint 2019 végére készülhet el - jegyezte meg az igazgató.
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester a sajtótájékoztatón közölte: Nyíregyháza a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon (TOP) belül csaknem 30 milliárd forint forráshoz jut hozzá, és ebből közlekedésfejlesztési, intézményfelújítási, turisztikai projektek indulnak el.
A tervek között szerepel a 34 önkormányzati óvoda és 9 bölcsőde felújítása, egy új kórházi óvoda építése, a Sóstó további fejlesztése, a Bencs-villa rekonstrukciója.
Egy másik programban biztosított 7 milliárd forintos forrásból új buszokat vásárolnak és utastájékoztató rendszert építenek ki, intermodális csomópont létesül a vasút- és az autóbuszállomás között és folytatódik a kerékpárutak építése is Nyíregyházán - közölte a polgármester.
Az uniós fejlesztések nyílt napját idén hatodik alkalommal rendezik meg, amelyen bemutatják és megnyitják az uniós források felhasználásával megvalósult sikeres hazai projektek kapuit a nagyközönség számára. Ezen a napon a megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legérdekesebbek kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

A szomszédba már betört a járvány

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Megdrágul az utazás Nagy-Britanniába

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Cudar idő kopogtat, mit ad Isten, éppen hétvégén

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot
