Nagyon jól járt, aki 3-4 évvel ezelőtt vásárolt lakótelepi lakást az OTP Lakótelep Értéktérkép adatai szerint. A XI. kerületi Lágymányosi lakótelepen például a 2015-ös négyzetméterenként 300 ezer forint alatti átlagár több mint a duplájára, átlagosan 587 ezer forintra nőtt, ezzel a legdrágább magyarországi lakótelepnek számít.
A tatabányai Dózsakerti lakótelepen a három évvel ezelőtti, épp hogy 100 ezer forintos átlagos négyzetméterár mára 223 ezer forintra emelkedett, amivel az ország legnagyobb arányú árnövekedését produkáló lakótelepe lett.
A munkalehetőség miatt népszerűvé váló városokban, Tatabánya, Debrecen, illetve Kecskemét egyes lakótelepein bőven 80 százalék fölötti az elmúlt három év alatti drágulás. Egerben az ugyanilyen mértékű áremelkedés inkább a korábbi nagyon alacsony ár miatt mehetett végbe - véli az OTP Ingatlanpont elemzése.
Aki a válság mélypontján vett jó helyen lakótelepi lakást, az elmúlt pár évben ennek árából - minimális hitellel vagy csokkal kiegészítve - akár már egy külvárosi vagy agglomerációs kertes családi házba is költözhetett - fogalmaz Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, megjegyezve, hogy persze, nem mindegyik lakótelepen térül meg ilyen gyorsan a befektetés.
A lakótelepi árak várhatóan továbbra is nőnek, bár a drágulás üteme mára lassult. Jelenleg a jól megválasztott lakásvásárlással és kiadással elérhető nettó bérleti hozamok bár csökkennek, a 4-6 százalékos szint még bőven vonzó lehet a potenciális vásárlók számára - olvasható az elemzésben.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól