Egy tegnap megjelent kormányrendelet a Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggõ közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentõségűvé nyilvánította. A beruházás "kiemelése" gyorsítja és egyszerűsíti a közigazgatási hatósági eljárást. Így például a telekalakítási eljárásban az általános építésügyi hatóság nem jár el szakhatóságként, az általános építésügyi hatósági eljárást megelõzõen nem kell tervtanácsi véleményezési eljárást lefolytatni. Az építési beruházással kapcsolatos beruházáslebonyolítói és építési mûszaki ellenõri feladatokat, valamint közbeszerzések lebonyolítását a Beruházási, Mûszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. látja el, végzi el a szükséges közbeszerzéseket.
A kabinet egyúttal módosított egy másik kormányrendeleten is, így a központi költségvetési forrásból finanszírozott és a kormány által rendeletben nemzetgazdasági
szempontból kiemelt jelentõségűvé nyilvánított beruházásnál a telekalakítási eljárás telekalakítási engedélyezési eljárási szakaszának ügyintézési határideje 15 napra, a változásátvezetési eljárási szakasz ügyintézési határideje 5 napra rövidül.
Kapcsolódó
A Szociális Családiház-építési Program keretében az első projekt az Ócsán most induló szociális lakásépítés lesz. A tervek szerint az első ütem 80 lakásból áll, a tényleges igényeknek megfelelõen összesen 500 lakás épülhet.
| Alapterület (négyzetméter) | Darab |
| 40 | 80-100 |
| 50 | 200-220 |
| 60 | 80-100 |
| 70 | 35-55 |
| 80 | 20-25 |
| Összesen | 415-500 |
| Forrás: kormányhatározat |
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért