2009 után újabb nagyjavítást végeztek a kocsikon, amelyek teljesen új faborítást kaptak, az ablakokat kicserélték. A munkálatok során új korlátokat helyeztek el, kicserélték a síneket, felújították a biztonsági berendezéseket, valamint a szerelőknek "leesés elleni védelmet" építettek ki a sínpályák között - közölte az MTI szerint a megújult sikló keddi átadásán Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.
1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló. 1944-ben bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték. A BKV 1986-ra korhűen építette újjá a siklót, amely villamoshajtást kapott.
A váralagút melletti sikló egy évben nagyjából egymilliárd forint árbevételt tud elérni, a koronavírus-járvány miatt azonban töredékére esett vissza a forgalom - mondta a BKV vezetője.
Kiemelte, a sikló két szerelvényét a BKV munkatársai saját kezűleg újították fel.
Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt, Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte, hogy építsék meg a siklót. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött.
A Margit és a Gellért elnevezésű kocsik a múlt év szeptember 1-jén kerültek a BKV Vasúti Járműjavító telepére, ahol a legmagasabb szintű vizsgálatokat követően mindenre kiterjedő felújításon estek át.
A járművek burkolati elemeinek eltávolítása után a vázszerkezet javítását és fényezését is elvégezték, a felújított vázszerkezetre kívül-belül új faborítás került, újra legyártották az ablakokat és az ajtókat is. A két kocsi elektromos egységeit is felújították, illetve kicserélték, továbbá a járművek vészfékrendszerét is felújították, amely kötélszakadás vagy sebességtúllépés esetén megállítja a kocsikat a ferde pályán - írták.
A két jármű 2021. december 15-én került vissza a helyére, majd a pálya menti működtető berendezések visszaszerelése és beállítása után elkezdődhettek - különböző terhelési viszonyok között - a próbafutások.
A sikeres próbafutás és a Közlekedési Hatóságtól kapott üzembehelyezési engedély kézhezvétele után, a Budavári Sikló reggel nyolc és este tíz óra között szállítja az utasokat - írta a BKV közleményében.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)