A cég elsőként kirendelt felszámolója 2012 novemberében az adonyi logisztikai bázist még 15 milliárdért próbálta eladni. A Magtárház Kft.-t a kormány 2013 júliusában stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította, ezután minden kötelezettségvállalás vagy kifizetés csak a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. jóváhagyásával történhetett meg - írja az MTI.
Az NRN először 10,7 milliárd forintért hirdette meg a céget, majd az ár több kiírás során egyre csökkent. A napokban végül egy, valamivel több mint 3 milliárd forintos ajánlatot nyilvánítottak eredményesnek - írta a lap. A cégközlönyben még nem jegyezték be az új tulajdonost, így annak kiléte egyelőre nem ismert. (Árverezik a Makovecz-ingatlant.)
Kapcsolódó
Az ország legnagyobb gabonaraktárának építéséről még a szocialista kormány idején döntöttek, hogy tárolni tudják majd az uniós intervenciós készleteket, ám a létesítmény 2006-os átadása után megszűnt az intervenciós rendszer. A beruházást annak idején legnagyobbrészt az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozta, amelynek az ügylet nyomán 13 milliárd forint követelése maradt fenn - ismerteti a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak