A bemutatott projektek bírálatának eredményeként támogatásra javasolt 77 építőipari vállalkozás átlagosan 70 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A teljes javasolt összegből 61 százalékban magasépítési, 32 százalékban mélyépítési, 7 százalékban mérnöki szolgáltatási projekt jutott támogatáshoz.
A támogatás célja, hogy a hazai építőipari beruházások az elvárásoknak megfelelően, magas műszaki színvonalon valósuljanak meg, amihez fejleszteni kell az építőipari ágazat hatékonyságát, korszerűségét, növelni kell a vállalatok versenyképességét.
Az államtitkár hangsúlyozta: az elmúlt három évben folyamatosan bővült az építőipar, 2019 első öt hónapjában több mint 40 százalék volt a növekedés, míg a termelékenység tavaly 23 százalékkal nőtt. 2015-ben 7600, 2018-ban pedig már tízezerrel több, 17 600 lakás épült Magyarországon. A tárca arra számít, hogy idén 22-24 ezer között lehet a megépülő új lakások száma.
A program következő körének meghirdetése 2019 őszén esedékes, 3 milliárd forint keretösszeggel - tájékoztatott az államtitkár.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az