Az ingatlan teljes egészében műemlék. Ráadásul a telek, amelyen az egykori Sárgaház működött, 40 hektáros területen fekszik, amelynek egy jó része védőerdő. Az erdőtörvény szerint védőerdő csak a magyar állam tulajdonában lehet, azaz már emiatt sem értékesíthető.
Az eladás további akadálya, hogy legalább három további dokumentum - a Budapest főváros településszerkezeti terve, a Fővárosi szabályozási keretterv és a II. kerületi önkormányzat szabályozási terve - is egységesen "jelentős egészségügyi létesítmények területei" címszó alá sorolják az ingatlant, és ez egyben azt is jelenti, hogy a potenciális vevő kizárólag egészségügyi célokra hasznosíthatná. Ez szintén jelentős eladási korlát, még akkor is, ha a döntéshozók esetleg változtatnának is az erdőtörvényen. Vagyis az ingatlanpiac legdrágább budai darabja, amelyért beépítetlen telekként alighanem verekednének a befektetők, valószínűleg az állam nyakán marad - írta a lap.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár 2011 májusában már tudhatott erről valamit, mert egy sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy pontosan mi lesz az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet üresen álló épületének sorsa, azt válaszolta: "az OPNI az egészségügy szentélye, az egészségpolitikai őrület szimbóluma". Ezért ott valamilyen, egészségügyhöz kapcsolódó funkciót van értelme létrehozni, de döntés még erről sincs - mondta akkor, igaz, ilyet funkció kialakításáról tervet azóta sem készítettek. Pontosabban: az MNV Zrt.-nél készült egy hasznosítási program, ám ennek részleteiről nem sikerült megtudni semmit. Azt is a regnáló egészségügyi kormányzattól tudjuk, hogy az épület újranyitásához, illetve ismét egészségügyi intézményként való hasznosításához legalább 30 milliárdos felújításra lenne szükség. Ennyi pénz erre a célra nincs - írta a Népszabadság.
Az adófizetőknek viszont sok-sok milliárdjába kerül a már csak szellemkórházként létező elmegyógyintézet. Egyebek mellett tetemes összeget emésztett fel az intézet bezárását követően az OPNI adósságainak kiegyenlítése, illetve a műhibaperek lezárása. Ugyanakkor az intézmény zárt kapuk mellett is fogyasztja a pénzt - az őrzése is sokba kerül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál