Az ingatlanközvetítő hálózat összegzése szerint a legmagasabb fajlagos átlagár az I., a II., az V. és a XII. kerületben jellemző, ahol a négyzetméterenkénti 1,5 millió forint feletti árszint az irányadó.
A másik véglet az eladásra kínált új lakásoknál a XXIII. kerület, ahol átlagosan 643 ezer forint körül volt egy négyzetméter ára, míg a többi külső pesti kerületben 680-850 ezer között.
Kapcsolódó
A fővárosi projektek között hatalmas a szórás, a helyszín és a beépített anyagok függvényében 500 ezer és 3 millió forint közötti négyzetméteráron, igen széles sávban kínálják a vállalkozók az új lakásokat - írja a cég közleményében.
Budapesten jelenleg 468 beruházás van folyamatban, ezekben 34 ezer lakás épül, de 38 százalékuk még nem érhető el a vásárlók számára - jelezte az Otthon Centrum.
Az online hirdetett új építésű lakásprojektekben a beruházók 6040 lakást kínáltak megvételre, ez az épülő és tervezett lakásállomány 17,9 százaléka. Egy évvel ezelőtt az arány valamivel magasabb, 20,7 százalék volt.
Érezhetően csökkent viszont az induló projektek száma a harmadik negyedévben, csak 47 új beruházás kivitelezése kezdődött el, ami az egy évvel ezelőtti 55-höz képest 15 százalékos csökkenés.
A közlemény szerint a főváros sztárja megingathatatlanul a XIII. kerület, itt indult a legtöbb program, jelenleg 81 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ami egymagában a budapesti társasházi projektek 17,3 százalékát jelenti. A beruházások száma alapján a budai oldalon a XI. kerület emelkedik ki 59 projekttel, de erős a felhozatal a III. kerületben is, 47 projekt. A pesti oldalon Zugló (33), Ferencváros (31) és Józsefváros (29) a sorrend a projektszámok alapján.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott