A Közgép építőipari cég keddi rendkívüli állománygyűlésén bejelentették, hogy a tulajdonos Nyerges Zsolt eladta a vállalatot a kormány által favorizált tiszakécskei üzletember Szíjj László cégének, a Duna Aszfalt Kft.-nek - írta a 444.hu. Összesen 30 százaléknyi részvénycsomagot adtak el, a vételár nem ismert.
Nyerges Zsolt a teljes igazgatósággal együtt lemondott a cég vezetéséről. Új igazgatóságot nem neveztek ki, a céget ugyanaz a Tóth László irányítja majd, aki a Duna Aszfaltot is vezeti. A hvg.hu emlékeztetett: amikor a nyáron Simicska Lajos visszavonult, gyakorlatilag a teljes cégbirodalma Nyerges Zsolthoz került. Az adminisztráció még tart, mindenesetre azokat a részvényeket, amelyeket Nyerges magánszemélyként birtokolt, már el is adta, ez után pedig a Közgép Zrt. vagyonának jelentős része átszáll a kiválással létrejövő Közgép-Kivitelezési Zrt.-re.
A Direkt36 írt arról, hogy Mészáros Lőrinc és a hozzá közel álló üzleti kör elkezdte felvásárolni a korábbi Simicska-vállalkozásokat. A cégbíróságon fellelhető iratok szerint a Mezort Zrt. agrárcég október 25-én Vörös József ügyvéd tulajdonába került, aki több szálon is kötődik a felscúti Mészáros Lőrinc nagyvállalkozóhoz.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott