Amikor 1900-ban megkezdte működését az ország északnyugati partvidékén, a torony még 200 méterre volt a tengerparttól, a homokos part folyamatos eróziója miatt azonban napjainkban már hat méterre megközelítette a víz - olvasható a portál cikkében.
Az 1000 tonnás építmény áttelepítése sokba került, de Arne Boelt hjoerringi polgármester szerint nincs más választásuk, mert különben le kellene bontani a tengerbe omlás veszélye miatt.
Kapcsolódó
Lea Wermelin dán környezetvédelmi miniszter nemzeti kincsnek nevezte az évente 250 ezer látogatót vonzó világítótornyot, amelynek megmentéséhez 5 millió koronával (220 millió forint) járul hozzá a tárcája.A használaton kívüli világítótorony már 1968-ban beszüntette hajózást segítő tevékenységét. Rövid ideig múzeumként működött, egyebek közt az erózióval, a futóhomokkal vívott küzdelmet mutatta be.
Az ingatag homokdűnén emelkedő építmény végül múzeumként is megszűnt létezni, mivel a futóhomok maga alá temetett két szomszédos épületet.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
