A 150 milliárdra becsült beruházás egyelőre pénzhiánnyal küzd, hiszen a jövő évi költségvetésbe mindössze 8,8 millió forintot terveztek be a múzeumi negyedre.
A gond, hogy az EU kulturális célra ekkora összeget nem ad, míg a kormányzati forrásokat lekötik a már folyamatban lévő fejlesztések, illetve a sportberuházások. Mint a Népszabadság emlékeztetett, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár tegnap az ATV Startban elismerte: most úgy látják, hogy csak ötven százalék az esélye annak, hogy elindul jövőre a Liget projekt.
A rendelkezésre álló forrás tehát kevés, és bár egyeztetni, tárgyalni a hivatalokkal vagy éppen a Budapesti Közlekedési Központtal lehet, de szerződést kötni, pénzügyi kötelezettséget vállalni nem - írja a Népszabadság.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja