Két héten belül az Országgyűlés elé kerülhet az a törvényjavaslat, ami a budai Vár önkormányzati lakásainak megvásárlását teszi majd lehetővé a bérlők nagy részének – mondta 24.hu-nak az előterjesztésen dolgozó Böröcz László fideszes parlamenti képviselő. Nem kizárólag az I. kerületi önkormányzati lakások megvásárlásának lehetőségét célozza majd a javaslat, hanem minden olyan műemléki védettség alatt álló ingatlant, amit bérlőik nem vehettek meg az 1990-es években. Ugyanakkor ilyen bonyolult helyzetű ingatlanok elsősorban a budai Várban vannak.
A tervekről szólva Böröcz László elmondta, azoknak a lakóknak, akik a rendszerváltás után nem vehették meg vári lakásukat, hasonló feltételekkel, hasonló kedvezményű vételi jogot kívánnak biztosítani, mint azoknak, akik megvásárolhatták bérleményüket.
Vagyis várhatóan a becsült piaci ár 15-20 százalékáért vehetik majd meg lakásukat.
A lakások értékbecslését, valamint az adásvételek lebonyolítását tulajdonosnak, vagyis a Budavári Önkormányzatnak kell majd elvégeznie. Hozzátette, elképzelései szerint a kedvezmény azokra is vonatkozik majd, akik örökölték a bérleti jogot, vagyis felmenőjük bérlőként megvásárolta volna a lakást a rendszerváltás után, de nem tehette, ezt követően pedig a családban maradt az ingatlan.
Ugyanakkor azt egyelőre nem tudni, hogy a lakásvásárlási lehetőség azokra is vonatkozik-e majd, akik cserével, vagy pályázat útján jutottak hozzá vári ingatlanjukhoz. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint ezt a kérdést az egész önkormányzati bérlakásrendszerrel összhangban érdemes vizsgálni. Egyelőre tehát nem dőlt el, hogy például Bayer Zsolt, illetve családja megveheti-e majd az általa megszerzett vári önkormányzati lakását.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?