Varga Judit és férje a XII. kerületben "öt, különböző helyrajzi számon feltüntetett, a valóságban egy társasházban lévő két lakást" vettek, a későbbi egybenyitás szándékával - írja a Blikk az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva. A megközelítőleg 270 négyzetméteres ingatlanba tavaly márciusba be is költöztek.
A vételárból 8 millió forint foglalót önerőből fizetett ki a család, a fennmaradó 192 millió forintot pedig bankhitelből fedezték. A vásárlás 2019 decemberében történt, ám a 2020 január végén leadott vagyonnyilatkozatában ezeket a tételeket nem tüntette fel a miniszter.
A tárca ezt azzal indokolta, hogy "a bank a szükséges hitelbírálatot és a hitelszerződések megkötését követően 2020. február 19-én utalta át az eladónak a fennmaradó vételárrészletet és ezután az addig ügyvédi letétben lévő tulajdonjog-bejegyzési nyilatkozat beadásra került az illetékes földhivatalhoz", majd a jogszabályoknak megfelelően, utólag az adásvétel napjára visszamenően jegyezték be a tulajdonjogot.
"A felvett bankhitelből azóta a férje belvárosi ingatlanának eladásából befolyt összeggel és a megtakarításaikból jelentős összeget törlesztettek" - írta a minisztérium a napilap kérdésére.
A miniszter a havi közel kétmilliós fizetése mellett oktatóként 300 ezret kap a miskolci egyetemtől. Férje, Magyar Péter az állami tulajdonú Diákhitel Központ vezérigazgatójaként havonta 3,5 milliót kap, és 400 ezer forint a tiszteletdíja igazgatósági tagként. Férje V. kerületi lakását korábban kiadták, ami legutóbb évi plusz 7,4 millió forint bevételt hozott - derül ki a miniszter vagyonnyilatkozatából.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni
Rekordszintű támogatás: jöhet az alkoholzár
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra