A 9 milliárdból megvalósult felújítást Orbán Viktor adta át nyilvános avatóünnepség keretében a közönségnek, majd ezt követően április 6-ig tartó programsorozattal ünnepelték a Bazár területén és több fővárosi helyszínen a kétszáz éve született tervezőt, Ybl Miklóst, és a megújult műemléket.
Április 3-ára, az átadóra csak az első ütem készült el, mely az Ybl által tervezett részek felújítását tartalmazta, így a régi, helyreállított épületet adták át. Azt azonban, hogy a Várkert Bazár négy nap nyitvatartás után bezár a további építkezések miatt, sehol nem hirdették meg a megnyitó kapcsán, csak a helyszínen, többek között az idegenvezetés során, lehetett értesülni róla.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja