A közlemény szerint az 1912-ben alakult pénzügyi intézmény a világ negyedik legnagyobb bankja, Magyarországon 1997 óta van jelen.
A megbeszélés kapcsán a miniszter kiemelte, hogy „Magyarország regionális pénzügyi központtá kíván válni”, amely hídfőállást jelenthet a kínai pénzintézetek számára is. Hozzátette, hogy a jüan és a kínai befektetések világgazdasági szerepe egyre meghatározóbb, Kína globális pénzügyi pozíciója pedig folyamatosan erősödik.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország kiváló kapcsolatokat ápol az országban már működő kínai bankokkal, a Bank of China, a China Construction Bank Corporation, a China Development Bank, valamint az Asian Infrastructure Investment Bank képviseleteivel.
A felek megvitatták a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok legfontosabb kihívásait, a széleskörű pénzügyi és gazdasági kapcsolatok aktuális helyzetét, valamint az együttműködés bővítésének lehetséges irányait, amelyek közül kiemelkedik a befektetésekhez kapcsolódó finanszírozás területe.
Kína hazánk kiemelt partnere: az FDI állomány 3 százaléka köthető kínai befektetésekhez, a kereskedelemben a 9. legmeghatározóbb ország, miközben a kínai vállalkozások 16 ezer magyar család megélhetését biztosítják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ezermilliárdokba fájhat ez a félmondat, elviheti a választásokat, de a hullámokat ma még a 4iG is megérezhette
Itt a 2025 legmegbízhatóbb autóinak rangsora, az élen csak ázsiai modellekkel
Nem kampányolni jön Rubio: kemény üzenetet hoz Orbán Viktornak Washingtonból
Keményen beolvastak Orbán Viktornak: Van egy elefánt a szobában, akit el kell távolítani
Rémálom küszöbén Oroszország? Soha nem látott mennyiségű olaj vár gazdára
Vasárnap jön a kegyetlen hidegbetörés, elő kell venni a legmelegebb kabátokat
Áttörés a covid-oltásoknál: megfejtették a súlyos mellékhatások okát
500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése
Akár 600 ezer forintot is lehet keresni gazdálkodási és menedzsment diplomával