A konkrétan elmaradó műszaki tartalomról, új tervekről egy szó sincs, egy éjszakai pár mondatos kormányhatározattal intézik el a százezrek közlekedését meghatározó infrastruktúra jövőjét – így reagált a Podmaniczky Mozgalom vezetője arra, hogy a Magyar Közlönyben fejezte ki a kormány egyetértését a szentendrei HÉV felújításával kapcsolatban, de a részletekről semmit sem hoztak nyilvánosságra.
Vitézy Dávid Facebook-posztjában emlékeztet arra, hogy uniós forrásból éveken át dolgoztak a részletes terveken a H5 átfogó felújítása érdekében. Aztán 2022 után Lázár az egészet leállította, három éve nem történik semmi – szó szerint, a tervezés ott tart, ahol a BFK megszűnésekor abbahagytuk – fogalmazott. Hozzátette, most hirtelen a kampányban kijön ez a határozat, gyorsan lebutítják a műszaki tartalmat, hogy kiírjanak egy kampányra időzített építési közbeszerzést, hogy az agglomerációban és Óbudán legyen mit mondani legalább. Ugyanis még a korábbi tervek engedélyezést sem sikerült végigcsinálni három év alatt (nem is próbálták), hisz minden szakembert kirúgott Lázár, aki ezzel foglakozott.
A várospolitikus írásában kérdések sorát tette fel:
- Vajon az autópályák kapcsán miért nem jelent meg soha hasonló határozat? Ott miért nem kell soha “racionalizálni” az ezermilliárdok elköltése kapcsán?
- A Mohácsi híd kapcsán a 400 milliárdos beruházási költséget vajon miért nem kellett racionalizálni?
- Miért az ország legforgalmasabb MÁV üzemeltetésű vonalának felújításán kell spórolni?
Miért mindig Budapesten kell „racionalizálni” – ahol amúgy eleve a legtöbben használják ezeket a vonatokat és ahol messze a legnagyobb a vasútban rejlő növekedési potenciál – adta meg a választ.
Vitézy Dávid írt arról, hogy a fejlesztés érdemi elemei maradhatnak el:
- veszélyben a budapesti állomások akadálymentesítése (Békásmegyer, Margit híd),
- az érdemi csomóponti fejlesztések, közös busz- és hévállomások Pomázon vagy Szentendrén,
- az érdemi városi integráció, zöldítés, a XXI. század derekán elvárható építészeti minőség.
- És törölnék a lehetőséget az esztergomi vonalról való beközlekedésre a Batthyány tér felé, ami az esztergomi vonal kapacitásának bővítéséhez kellene.
Úgy látszik, a budapesti és az agglomerációs utasok nem számítanak – ezt jelenti ugyanis ez a „racionalizálás”.
Vitézy szerint ebben a projektben is óriási káoszt fog majd maga mögött hagyni így Lázár János, hiszen módosított és aktualizált tervek nélkül, a félbehagyott tervezés közepén kiírni egy kivitelezést teljesen szakszerűtlen.
Persze a szentendrei vonal utasai még így is jobban járnak, mint a ráckevei, gödöllői vagy csepeli hév utasai, ahol már racionalizálás sincs – tette hozzá a közlekedési szakember. Az elmúlt négy év mérlege világos: Lázár János a hév-vonalak fejlesztését leállította, és a H6, H7, H8, H9 vonalakon belátható időn belül már nem is ígérik a felújításukat és az új járműveket sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni