Az Országgyűlés honlapján közzétett törvényjavaslat szerint a módosítás egyértelművé teszi azt,
ami a jogalkotó eredeti szándéka és a józan ész alapján eddig sem volt kétséges, hogy a nők 40 kedvezményes nyugdíjjogosultság azokat illeti meg, akik 40 évig nőként dolgoztak, illetve vették igénybe azokat a társadalombiztosítási jogosultságokat, amelyeket a magyar állam gyermekvállalás esetén a nőknek biztosít.
A javaslat indoklásában kiemelték:
az Alaptörvény egyértelműen rögzíti, hogy Magyarország a születési nemet tartja számon. Ezért eleve nem lehetséges semmilyen a biológiai determinációval ellentétes változás figyelembevétele, de még a magyar szabályozástól idegen, a nemváltást szinte már tetszés szerint lehetővé tévő országokban is elképzelhetetlen, hogy egy, a nők társadalomban játszott kiemelkedő szerepét elismerő jogosultság visszaélésszerűen járhasson azoknak is, akik adott esetben férfiként 39 év munkaviszony után hirtelen nőnek érzik magukat.
Kitértek arra is, hogy a módosítást a folyamatban lévő és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.
A Nyugdíjas Parlament vitatja, hogy „élhető” kategóriába tartozna Magyarország
A Nyugdíjas Parlament szerint nagy a baj: a szegénységi küszöb alatt él a nyugdíjas társadalom 21 százaléka. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak