A brazil hatóságok leállították a kínai BYD helyi gyárának építését, mondván, hogy a dolgozók rabszolga körülmények között éltek. Több mint 160 munkást mentettek ki Brazília északkeleti Bahia államában. Megalázó körülmények között laktak, útlevelüket és fizetésüket egy építőipari cég tartotta vissza – derült ki a Munkaügyi Ügyészség (MPT) közleményéből.
A BYD közleményben tudatta: megszakította kapcsolatait az érintett céggel, és továbbra is elkötelezett a "brazil jogszabályok maradéktalan betartása" mellett. A gyárat 2025 márciusára tervezték üzembe helyezni, és a tervek szerint ez lett volna BYD első EV-gyára Ázsián kívül.
A Jinjiang Construction Brazil által bérelt munkások Camacari városában, négy létesítményben éltek.
Az ügyészek szerint az egyik ilyen létesítményben matrac nélküli ágyakon aludtak a dolgozók. Egy fürdőszoba jutott 31 dolgozóra, így rendkívül korán kellett felkelniük, hogy készen álljanak a munkára.
A szálláshelyeken emberi méltóságot sértő, áldatlan állapotok, rabszolgasághoz hasonló körülmények uralkodtak az MPT tapasztalata szerint. A brazil hatóság szerint a helyzet kényszermunkának is minősül, mivel sok munkavállalónak visszatartották a bérét, és túlzott költségekkel kellett szembenézniük a szerződésük felmondása miatt.
Időközben a BYD az érintett munkásokat szállodákba költöztette, egyben közölte, hogy tüzetesen átvizsgálták az alvállalkozóik dolgozóinak munka- és életkörülményeit.
A BYD egyébként először 2015-ben nyitott üzemet Brazíliában, Sao Paulóban, ahol elektromos buszok alvázát gyártja. A kínai cég tavaly jelentette be, hogy 484,2 millió dollárt (mintegy 191 milliárd forint) fektet be Brazíliában egy elektromos autógyártó üzem felépítésébe – számolt be róla a BBC.
Megkezdi a termelés a szegedi BYD: ez lehet a nyitás dátuma
A BYD és a BMW magyarországi üzemei várhatóan 2025 második felében kezdhetik meg a termelést.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol