Pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor a magyar gazdaság helyzetéről, a háborús hatásokról, valamint az Európai Unió politikájáról is beszélt – foglalta össze az Index.
GDP adatok
A miniszterelnök szerint az európai gazdaság stagnál, és Magyarország is nehézségekkel küzd – részben az orosz–ukrán háború következményei miatt, amely szerinte már 20 milliárd eurónyi veszteséget okozott hazánknak.
Kapcsolódó
Akkor sem lenne habzsi-dőzsi, ha nem lenne háború
– fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem hárítják a felelősséget, hanem célokat tűztek ki 2025-re, és ezekért dolgoznak.
A miniszterelnök szerint az unió a rezsicsökkentés eltörlését is szorgalmazza, és kiemelte az adócsökkentéseket, az édesanyáknak járó kedvezményeket illetve azt, hogy száz új gyár építését tűzték ki célul.
Ukrajna EU csatlakozása
Donald Trump békekezdeményezését egyedüli esélyként említette, miközben Brüsszelt azzal vádolta, hogy „talicskával tolja ki” a pénzt Ukrajnába. Az EU tervét, miszerint 2030-ig felvennék Ukrajnát a tagállamok közé, veszélyesnek nevezte, szerinte ez a gyorsított csatlakozás „hibás és káros politika”.
Kollár Kinga kijelentése
Kollár Kinga korábbi kijelentésére is kitért, megjegyezve, hogy a Tisza Párt EP-képviselője akadályozza a kormány munkáját az uniós pénzek hazahozatalában, így szerinte a képviselő ezzel a tevékenységével „gonosz dolgot csinál, amivel árt a magyaroknak”.
Elmondása szerint az Európai Néppárt frissen újraválasztott elnöke, Manfred Weber egyértelművé tette: Tisza-kormányt akarnak Magyarországon. Jelezte, hogy a kampányig nem akar foglalkozni a Tisza Párttal.
Pápa-búcsú és szakképzés
A hét további eseményeiről is szó esett: Orbán Viktor Ferenc pápa temetésén vett részt, majd a szakoktatás fontosságáról beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai versenyén, a parlamentben pedig családtámogatási módosításokról, vagyonnyilatkozatokról, a veszélyhelyzet meghosszabbításáról és az energiaitalok fiatalkorúaknak való elérhetőségéről szavazott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye