Az inflációs robbanás és az építőanyagok elszállása miatt egyre több építkezni vágyó magyar vakarja a fejét, hogyan oldja meg projektjét, hiszen a költségek drámaian megemelkedtek.

Az ÉVOSZ adatai szerint az idei év első felében – a teljesség igénye nélkül – 

  • a cement 15 százalékkal,
  • az építési kő, kavics 11 százalékkal
  • a hőszigetelő anyagok 11 százalékkal,
  • a faanyagok 11 százalékkal,
  • az elektromos szerelvények 10 százalékkal,
  • a gépészeti szerelvények 10 százalékkal
  • a gipszkarton 8 százalékkal,
  • a tégla 9 százalékkal

drágult.

S bár tételenként nézve ez még nem a világ vége, ezeket összeszámolva azonban igenis komoly pluszt jelent a lakosok büdzséjének az áremelkedés. És akkor még meg sem említtettük azokat a plusz százalékokat, melyeket a kereskedők pakolnak rá az anyagokra az üzletben.

Gyorsabb és olcsóbb! De mi az?

Találékony fajta a magyar, így hamarjában megtalálta a megoldást a problémára: elkezdődött tehát a készház-mánia. 

„Az embereknek ez a fajta módszer az építési idő rövidsége miatt sokkal szimpatikusabb, ráadásul kevesebb szakemberre is van szükség – ezáltal a hibalehetőségeket le tudjuk redukálni. Sőt, a rövid építési idő miatt a kivitelezői szerződésben rögzített árakat több mint 99 százalékos pontossággal tudtuk tartani az elmúlt években” – mondta az Economxnak Mille Stefánia Fruzsina.

A Homes4You ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a liapor technológiával épülő házak már három hónappal az alapozás után is átvehetőek, az átlagos méretű egyszintes épületek pedig készpénzes finanszírozás esetén négy-hat hónap alatt fűtés- vagy kulcsrakész állapotba kerülnek.

Ezen építkezési formánál több fázist különböztetnek meg a kivitelezők.

  1. Szerkezetkész állapot: tervezés, alapozás, kész falazat, kész tető
  2. Külsőleg kész állapot: víz- és homlokzati hőszigetelés, nyílászárók beépítése, valamint bádogos munkák elvégzése
  3. Fűtéskész állapot.: víz-és villany alapszerelés, aljzatkiegyenlítés, fűtési rendszer kialakítása, gipszkarton-álmennyezet kiépítése és födém szigetelés
  4. Kulcsrakész állapot: belső befejező munkálatok elvégzése.

Mennyi az annyi?

Nyilvánvalóan mindenkit az érdekel, hogy melyik fázisban, mennyit kell fizetni? Mikor szálljunk ki, hogy onnantól magunk végezzük a szükséges munkálatokat? Természetesen megkérdeztük Mille Stefánia Fruzsinát erről, aki azt mondta, ez olyan, mintha megkérdeznénk egy autógyárat, hogy mennyibe kerül egy autó. Nagyon sok függ a műszaki tartalomtól, azon belül is a gépészettől. Fontos például, hogy jó legyen az energetikai besorolás, így nem árt gondolni a jó szigetelésre, amely elősegíthető a hőszivattyús hűtés/fűtéssel és a hővisszanyerős szellőztető rendszerrel.

Az ügyvezető rávilágított, hogy mivel a falazat importtermék, ezért szállítani is kell, így daruzási költség is van. Viszont rengeteg utómunka megspórolható: nem kell vakolni, mert a felületet tükörsima. Az ügyfelek meghatározhatják, hol szeretnének kapcsolókat, dugaljakat, vizes kiállásokat – ezeket nem kell kivésni, majd visszavakolni. Szintén nem kell beton koszorút építeni, a falelemek egymás támasztják. És ami nagyon fontos, a kerámia adalékanyag miatt rendkívül jó a falazat hang-, és hőszigetelése is. Ez a hatalmas különbség egy hagyományos vasbeton panel és a ezen építési módon között – tette hozzá.

Mille Stefánia Fruzsina arról számolt be, hogy

jelenleg egy átlagos méretű családi ház esetében – amely 100-150 m² – magas szintű műszaki tartalommal, rövid építési idővel, és kalkulálható bekerülési költséggel körülbelül 530-550 ezer forint / négyzetméter + áfa költséggel lehet számolni a beépített terület alapján.

Ebben természetesen a tervezés és engedélyeztetés költsége is benne van, amennyiben a megrendelő már megépített, a valóságban is létező, tehát típusházat választ. A legtöbb kivitelezőnél ugyanis léteznek katalógusdarabok – ez a könnyűszerkezetes házak piacán is ugyanígy van.

Az elképzeléseknek nincsenek határai

Adta magát a kérdés, mi van, ha nem típusházat akarunk, hanem a saját igényeinkre szabnánk a vityillót. A Homes4You ügyvezetője szerint ez nem jelent akadályt, szinte minden egyedi igény megoldható. Amennyiben egy ügyfél a telek adottságai, esetleg más okokból egyedi igényekkel jelentkezik, azokat a kivitelezők általában megpróbálják teljesíteni. Elmondta, hogy nekik is volt már számos egyedi kérésük: építettek 10 lakóegységes motelt, apartman házakat, kisebb társasházakat is, de építkeztek hegyoldalban, készítettek ikerházakat, irodákat és mindezek kombinációját is.

Ha tehát elkerülnénk a típusházat, teljesen az igényeinkre szabható, hogy hány ablak legyen, hol legyen az ablak, merre legyen a bejárat, hány bejárat legyen, a fa vagy beton terasz fedett legyen vagy ne. 

Mille Stefánia Fruzsina azonban kiemelte, hogy

„fontos a darus megközelíthetőség, ahova daru nem tud odamenni, ott sajnos mi nem tudunk építkezni.

Talán ez az egyetlen hátránya ennek az építési módnak. Ezen felül az utólagos bővítés nehézkes vagy nem lehetséges, ha az nincs előre betervezve”.

Ne feledkezzünk meg az építési engedélyről

Természetesen ebben az esetben is gondolnunk kell az építési engedélyre, ezt mindig az adott település építésügyi osztályán tudjuk elintézni, azonban számos cég segíti ügyfeleit azzal, hogy végig fogja a kezüket az adminisztratív ügyek intézése során.

A H4Y ügyvezetője elmondta, hogy 300 m² alatt egyszerű bejelentés van, az engedélyeztetési folyamat ugyanaz mint hagyományosan, és mivel az épület nem könnyűszerkezetes, ezért a banki finanszírozás is könnyen megoldható.

Az építkezés különbsége az, hogy ezek a házak nem a helyszínen épülnek, ezért készházak, hiszen a falelemek egyben és készen érkeznek, akárcsak a tetőszerkezet – ezeket darus gépekkel illesztik össze a helyszínen.

Arról is megkérdeztük a vállalatot, hogy melyek a legnépszerűbb régiók ezen házak esetében, Mille Stefánia Fruzsina pedig elmondta, hogy a Balatont gyakorlatilag már körbeépítették, akárcsak a Velencei-tavat, de a pesti agglomeráció is rendkívül felkapott.

Kongatják a vészharangot az építőiparban

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint mentőövre volna szükség, hogy a további visszaesést megállítsák. Bővebben >>>