„Óriási pofont kaptak az ellenzéki pártok, leradírozták őket a térképről" – írtuk meg kedden a HVG számára készült Medián közvélemény-kutatás mondását. A lap akkor egy karcsúbb verziót adott ki a felmérésből a lapzártájuk miatt, és már ebben is szépen kirajzolódott, hogy Magyar Péter pártja a legerősebb ellenzéki tömörülés.
Most azonban kiadták a teljes anyagot, ami az előző verzióhoz képest nem sok különbséget mutat a kormánypártok támogatottságát illetően: a biztos szavazók 46 százaléka helyett 45 százalék támogatja őket.
Eltérés mutatkozik a Tisza Párt esetében is, azt írják, a teljes szavazókorú népesség 16 százaléka helyett a 17 százaléka szavazna. A választani tudók és a biztos szavazók körében is egy-egy százalékpont a javulás: 22-ről 23-ra, illetve 24-ről 25-re.
A Kutyapárt esetén a kurtított anyaggal ellentétben nem 7,hanem 6 százalékrol beszélünk a választani tudók esetén, a Momentumnál 4 százalékról az 5 helyett a biztos szavazók körében, Vona Gábor tömörülése viszont erősebb: 1 helyett 2 százaléka támogatja a választani tudóknak.
Magyar Péter pártja 19 főt tart nyilván
Magyar Pétertől vasárnap este élő adásban lehetett kérdezni Discordon, ahol többek között kiderült, hogy hányan segítik Varga Judit volt férjének a munkáját, valamint az uniós politikáról is szó esett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak