A tárcavezető a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy tájegységeink jellegzetes arculatához az egyes vadfajok ugyanúgy hozzátartoznak, mint a hegyek, a síkságok, a folyók vagy az erdők. Az egészséges, jó genetikai értékekkel rendelkező vadállomány fenntartásában pedig a vadászat kulcsfontosságú - írták.
„Mindannyian büszkék lehetünk a vadállományunkra, amelyre szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy a nemzeti kincsünk. Ezzel az értékkel pedig felelősen kell gazdálkodnunk, hogy megőrizzük a jövő generáció számára" – idézték Nagy Istvánt.
A miniszter kiemelte, kisebb létszámú, de jobb minőségű vadállomány kialakítására kell törekedni, olyan optimális létszámra, ami megteremti a vadgazdálkodási ágazat összhangját a mező- és erdőgazdálkodással és a természetvédelemmel. Nagy István szerint az egyedülálló adottságainknak köszönhető az is, hogy a magyar vadhús népszerű Európában. A vadhús amellett, hogy különleges ízélményt biztosít, élettani szempontból is számos jótékony tulajdonsággal rendelkezik – írták.
„Hagyományainkat és szokásainkat tudatosan kell megvédenünk. Meg kell becsülnünk a normalitást, a gazdák és a vadgazdálkodással foglalkozó szakemberek mindennapi áldozatos és kitartó munkáját, akiknek köszönhetően biztonságos élelmiszer kerülhet a magyar családok asztalaira" – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.
Kifejtette, a Nagykunság szívében, Karcagon a kunok földjének lakói híven őrzik és ápolják hagyományaikat, büszkék múltjukra és jelenükre egyaránt. A közös kötelességünk pedig az, hogy a természet, a vad és az ember alkotta egyensúlyt megőrizzük és fenntartsuk az utánuk jövő generáció számára – áll az AM közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)