Fitch Ratings pénteki szektorelemzése szerint jóllehet az idei deficitcél minap bejelentett emelése „kihívást jelent” a 3 százalék alatti hiány elérése szempontjából, de a következő két évben így is csökkenésnek indul és az időszak végére 3 százalék alatt lesz a magyar államháztartási deficit. Az MTI tudósítása szerint a nemzetközi hitelminősítő a jövő évtől stabil növekedést vár a magyar gazdaságban, és várakozása szerint ez elősegíti az államadósság-ráta csökkenését. A Fitch az infláció meredek ívű lassulását is valószínűsíti.

Pénzügyminisztérium a héten bejelentette, hogy a jelentősen megnövekedett kiadásokra tekintettel a kormány 5,2 százalékra módosítja az idei GDP-arányos hiánycélt. A tárca hangsúlyozta – és ez a Fitch pénteki londoni elemzésében is szerepel –, hogy az új hiánycél is 1 százalékpontos javulást jelent a tavalyi hiányhoz képest.

 

Ezért kellett újraírni a költségvetés hiányát

Az energiacégek támogatásának nagyarányú megugrását, a nyugdíjellátás növekedését nem tudták ellensúlyozni az általános forgalmi adó (áfa) bevételek, így elkerülhetetlen volt a magyar államháztartási pálya korrekciója.

A hitelminősítő – amely befektetési ajánlású, „BBB” szintű besorolással tartja nyilván a magyar államadósság-kötelezettségeket, negatív kilátás mellett – azzal számol, hogy a hazai össztermékhez mért államháztartási deficit 2024-ben 3,7 százalékra, 2025-ben 2,8 százalékra csökken, és ebben szerepe lesz a növekedési lendület élénkülésének.

A Fitch Ratings közölte, hogy várakozása szerint

az általa 2023 egészére várt 0,9 százalékos visszaesés után a magyar GDP-érték a 2024-2025-ös időszakban már 3 százalékkal növekedhet éves átlagban.

A stabil nominális GDP-növekedés és az elsődleges többletek újbóli megjelenése nyomán várhatóan a 2023-2025-ös időszakban is folytatódik az államadósság-ráta fokozatos csökkenése, jóllehet a GDP-arányos szuverén adósság egyelőre a „BBB” kategóriás államadósok mediánszintje felett lesz – áll a Fitch Ratings pénteki előrejelzésében.

A hitelminősítő közölte azt is, hogy alapeseti várakozása szerint sikerül megegyezni az Európai Bizottsággal a kohéziós EU-finanszírozások folytatásáról, bár a folyósítások mértéke és időzítése egyelőre bizonytalan.

 

Európai Bizottság az Economxnak: pénzt nem, csak kérdéseket kapott Magyarország

Az Európai Bizottság válaszából kiderül, per pillanat a kormányzat válaszaira várnak, és nem merült fel Ukrajna támogatása.

A Fitch a magyarországi infláció jelentős lassulását is valószínűsíti: pénteki előrejelzése szerint a tizenkét havi infláció 2024 egészében átlagosan 5,3 százalék, 2025-ben 3,1 százalék lesz.

Ebben a környezetben az irányadó jegybanki kamat 2024 végére 5-6 százalékra csökkenhet a hitelminősítő szerint.