A családi házak között mára megközelíti a 20 százalékot a könnyűszerkezetes technológiával épült házak aránya - idézte a Mabisz közleményében az ÉVOSZ-MAKÉSZ környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozatának adatát.
A Magyarországon lakásbiztosítással foglalkozó társaságok közül 10 biztosító jelezte, hogy köthető náluk szerződés könnyűszerkezetes - fából, fémből vagy gyári panelből készült - házakra. Négy társaság közölte azt, hogy semmilyen szempontból nem különbözteti meg a hagyományos és a könnyűszerkezetes ingatlanokat. Egy társaság kiemelte, hogy egyedül mobilházakra nem nyújtanak fedezetet - közölte az MTI szerint a Mabisz.
Kapcsolódó
Egyes biztosítók a limitek tekintetében alkalmaznak eltéréseket, például betöréses lopás vagy vízkár esetén, illetve van olyan társaság is, ahol a falazattól függően a biztosító által ajánlott biztosítási összegek eltérhetnek, de ettől a szerződő magasabb biztosítási összeget is meghatározhat. Egy társaság jelezte azt, hogy káresemény esetén ellenőrizhetik az épület szakszerű kivitelezését.
A társaságok többségénél biztosítási szempontból nem számít az épület kora, de akadnak olyan biztosítók is, ahol ez biztosítási díjat befolyásoló paraméter, és az újabb épületekre kedvezőbb díjak vonatkoznak.
A Mabisz tájékoztatása szerint a hazai biztosítóknál az állományi adatok alapján egyelőre nem érezhető a vázszerkezetes házak felfutása, évek óta jellemzően 1-2 százalékos részét képezik az állománynak, és nincs jelentős évenkénti változás.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye