A horvát országos választási bizottság (DIP) szerint az öt évvel ezelőttinél alacsonyabb részvétel mellett zajlik a vasárnapi elnökválasztás.
Délelőtt 11.30 óráig a szavazásra jogosult lakosság 14 százaléka járult az urnák elé, míg 2019-ben fél tizenkettőig ugyanez az arány 1,75 százalékkal magasabb volt az első fordulóban.
A legnagyobb részvételi arány az észak-horvátországi Varasd (Varazdin) megyében, a közép-horvátországi Károlyváros (Karlovac) megyében és Isztria megyében volt.
A választások nyugalomban zajlanak, rendkívüli eseményről nem érkeztek hírek.
A szavazóhelyiségek reggel 7 óra óta vannak nyitva, és valamivel több mint 3,7 millió szavazásra jogosult állampolgár adhatja le voksát.
Amennyiben a nyolc államfőjelölt egyike sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, akkor január 12-én második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot szerző jelölt részvételével.
A szavazópolgárok 19 óráig adhatják le voksaikat. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló exitpolleredményeket közvetlenül az urnazárás után hozzák nyilvánosságra. Az első részeredmények 20 óra után várhatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit