A tájékoztatás szerint három, Franciaországból vásárolt hőszivattyú már a simmeringi víztisztító telepnél várja a beszerelést, teljesítményük együttesen 55 megawatt.
Az eljárás révén az Ebswien szennyvíztisztító telepet elhagyó, tisztított szennyvizet távhő előállítására használják majd. Mielőtt a Dunába engednék, a megtisztított szennyvíztől hőcserélők segítségével hőt vonnak el, 6 Celsius-fokkal csökkentik a víz hőmérsékletét. Az így nyert hővel több mint 90 Celsius-fokos vizet állítanak elő, amelyet a bécsi távhőrendszerbe táplálnak. A berendezések működtetéséhez szükséges áramot közvetlenül a freudenaui vízerőmű szolgáltatja, az előállított távhő így teljesen klímasemleges – idézi az MTI a cég közleményét.
A 70 millió eurós beruházás – amelyet az Osztrák Klímavédelmi Minisztérium támogatásával valósítanak meg – lehetővé teszi, hogy évente mintegy 300 ezer tonna szén-dioxiddal kevesebb kerüljön a levegőbe.
2040-re cél a 100 százalék
A közlemény szerint az osztrák főváros távhőhálózata jelenleg több mint 1300 kilométer hosszú, az egyik legnagyobb Európában. A távhőhálózatot a Wien Energie energiaszolgáltató működteti, amely 440 ezer bécsi háztartást, valamint 7800 üzleti és intézményi nagyfogyasztót lát el. Jelenleg a megtermelt távhő több mint fele származik kapcsolt erőművekből, vagyis földgázból, a távhő egyharmada hulladékégetésből, a maradék pedig biomasszából, ipari hulladékhőből és földhőből.
A Wien Energie célja, hogy 2040-re teljesen klímasemleges távhővel lássa el az osztrák főváros háztartásait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz