Törvénymódosítást kezdeményez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjhirdetésével kapcsolatban − tájékoztatta lapunkat Binder István, a felügyelet szóvivője. Mint a Napi Gazdaság Online korábban jelezte, mivel október 30-a idén vasárnapra esik, a biztosítók arra kényszerülnek, hogy az aznap megjelenő napilapokban hirdessék meg jövő évi tarifáikat, így azok a Borsban és a Nemzeti Sportban jelennének meg. Több hírlapárus azonban zárva tart vasárnap, s a posta sem kézbesíti az ünnepnapokon a lapokat.
A felügyelet a módosításában arra tesz javaslatot, hogy a díjhirdetés a jövőben október utolsó munkanapja legyen − mondta Binder István. Ha a változtatást a következő napokban elfogadja a parlament, akkor ez a mostani díjhirdetésre is vonatkozik majd. Ha ez elmarad, a piaci szereplőkön múlik a megegyezés, hiszen a törvény ma is csak legutolsó időpontként jelöli meg október 30-at, előbb is lehet díjat hirdetni. Az egymással vetélkedő biztosítók viszont nem bíznak abban, hogy egy korábbi hirdetés esetén valaki nem módosítja a végső határidőig a díjait.
A felügyelet ugyancsak kezdeményezi, hogy a napilapok mellett a PSZÁF honlapja is hivatalos megjelentetési hely legyen. Miután a biztosítók a díjtábláikat két nappal a meghirdetés előtt adják le a lapoknak, értelmes dolog volna − s kiszűrné a versenytorzító hatást −, ha a PSZÁF a nyomdai leadáshoz kötné annak idejét, amikorra maga is várja a biztosítói díjakat; csak így lehet elkerülni, hogy eltérő "hivatalos" díjtáblák legyenek forgalomban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások