Új galériát nyitott Virág Judit, illetve az általa irányított Mű-Terem Galéria a Falk Miksa utcában. A korábbi, tenyérnyi helyiséggel átellenben egy több teremből álló együttes fogadhatja az érdeklődőket, a kiállítások látogatóit és a hamarosan induló Mű-Terem Galéria Szabadegyetem hallgatóit. A pénteki megnyitón Virág bejelentette, hogy a legközelebbi árverésükön szerepel majd az a Virágcsendélet, amely utoljára 1971-ben bukkant fel magyarországi árverésen, s amelyet Munkácsy Mihály készített. A festő kereskedője kérésére szánta rá magát a kép elkészítésére, és a XVII. századi holland mesterek alkotásait követve hozta létre a művet. Az ajánlás kissé furcsa, hiszen az „a la bon amie Bert” felirat francia nyelvezete enyhén szólva is kívánnivalót hagy maga után. Ez természetesen nem érinti a védett kép hitelességét, amelyet Munkácsy nevének jelzése, a kép stílusjegyei és a datálás (1885) is megerősítenek, noha a kutatók máig nem azonosították azt a személyt (legyen az Bert, vagy akár annak női változata, Berthe), akinek a művet az alkotó ajánlotta. Három évtizede ez az első Munkácsy-virágcsendélet, amely aukcióig jutott. Virág beszámolt egy másik érdekes műalkotásról, Szinyei Merse Pál tájképéről is, amely szintén az új galériában látható. E festmény érdekessége, hogy datálása (1894) húsz évvel az alapmű (a tájkép) elkészülése utáni, mivel Szinyei csak ekkor festette a vászonra a képen látható alakot. Sz. I. M.