Az április kellemes megtorpanás után, amikor is 75 milliárd forintos többlettel zárt a kincstár, májusban tovább folytatódott az állam eladósodása: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előzetes adatai szerint az államháztartási deficit 58 milliárd forint volt májusban, így az öthavi hiány 724,2 milliárd forintra emelkedett, ami az egész évre tervezett összeg 105,4 százaléka. Tavaly májusban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 99,2 milliárd forint volt − mutat rá az NGM közleménye.
Az idén májusi hiányon belül a központi költségvetés 40,1 milliárd, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 24,4 milliárd forintért felelnek, az elkülönített állami pénzalapok viszont 6,5 milliárd forintos szufficittel zártak.
Az NGM felhívja a figyelmet arra, hogy a magánpénztárak államosításából befolyó 529 milliárd forintból még egyetlen fillér sem került az államkasszába − ezért ezzel az adattal érdemes időarányosítani a májusi hiányt is. Ha ezt megtesszük, illetve figyelembe vesszük a már megtörtént zárolásokat, akkor tartható a GDP 2,94 százalékában megszabott hiánycél − állítja az NGM. A tárca azzal számol, hogy júniusban még nő a deficit, s az − egy korábbi közlés szerint − eléri az 1210,6 milliárdot, majd ezt követően kezd csökkenni.
A központi költségvetés május havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest 9,5 milliárd forinttal alacsonyabbak voltak, ami nem meglepő a januári szja-csökkentések ismeretében. A kiadások 48,3 milliárd forinttal maradtak el az egy évvel korábbitól. (Az áprilisi szufficit mögött is a kiadások jelentős visszafogása állt.)
A kamatkiadások 2011 májusában 39,1 milliárd forintot tettek ki, így 16,3 milliárd forinttal maradtak el az egy évvel korábbitól, a kamatbevételek pedig 8,8 milliárd forintos szintet értek el, ez 1,8 milliárd forinttal kevesebb a tavaly májusinál.
A társadalombiztosítási alapok 24,4 milliárd forintos hiányának alakulásánál figyelembe kell venni, hogy míg 2010-ben a Nyugdíjbiztosítási Alap többféle jogcímen részesült támogatásban a központi költségvetésből, addig 2011 májusára e támogatásokat már teljesen megszüntették. Ezt pótolja majd az 529 milliárdos nyugdíjpénztári vagyon.
| 2001 | −112,7 |
| 2002 | −409,2 |
| 2003 | −408,7 |
| 2004 | −830,8 |
| 2005 | −837,7 |
| 2006 | −981 |
| 2007 | −753 |
| 2008 | −424,8 |
| 209 | −568,7 |
| 2010 | −736,2 |
| 2011 | −724,2 |
Forrás: NGM, PM, Napi Gazdaság
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt