A Magyar Rezidens Szövetséghez sorra érkeznek az észrevételek a fiatal orvosoktól, a 24.hu-hoz küldött közleményükben azt írják: a korábbi orvosbér-emelések során több olyan ösztöndíj is beépült a fizetési rendszerbe, amelynek célja a rezidens orvosok alacsony alapbérének kiegészítése. Hozzáteszik,
ezek fontos szerepet játszottak az orvos elvándorlás csökkentésében, valamint a szakmák közötti megfelelő eloszlásban is, hiszen a hiányterületeken akár 200 ezer forint is lehet a plusz ösztöndíj.
A szövetség szerint a 2022-ben munkába álló fiatal orvosok számára az ösztöndíjak kiírása még nem történt meg, úgy tudják, a késés fő oka az, hogy a hatályos költségvetésben megállapított keret nem elegendő az ösztöndíjakhoz, így kormánydöntés szükséges a módosításhoz.
A szövetség ismét a Belügyminisztériumhoz fordult.
Rezidensszövetség: a rezidensorvosok esetében is csak önkéntes lehet a háziorvosi ügyelet
A kórházi rezidensorvosok esetében is csak önkéntes lehet a háziorvosi ügyeletekben való részvétel, a képzésüket töltő fiatal orvosok nagyobb kiszolgáltatottsága miatt a nyomásgyakorlás minden formájától tartózkodni kell – közölte a Magyar Rezidens Szövetség. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások