Az intézményt irányító Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet az MTI-vel közölte, Kökény Zoltán 2021 októbere óta a dél-pesti centrumkórházban dolgozott orvosigazgató-helyettesként, ahonnan ez év nyarán került át a Péterfy Sándor utcai kórházba orvosigazgatónak, átmeneti jelleggel.
A szakember korábban a ráckevei szakrendelő orvosigazgatója, majd a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet orvosigazgató-helyettese volt.
Az intézetben augusztus elején szüntették meg a boncmester és a boncsegéd munkaviszonyát, miután kiderült, hogy az intézmény patológiáján két, a halottak nyilvántartásában nem jegyzett, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak. Az eset kapcsán szeptemberben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája is eljárást indított, ismeretlen tettes ellen. A kórház ezen felül belső vizsgálatot is indított, melynek során kiderült, hogy hatálytalan és hiányos működési eljárások szerint működtették a patológiai osztályt, melyek a kórház korábbi vezetősége számára is ismertek voltak.
Egy karnyújtásnyira van már csak az újabb egészségügyi káosz
2024. novemberétől már csak állami tulajdonú CT-vel és MR-rel lehet az egészségbiztosító terhére képalkotó diagnosztikai vizsgálatot végezni. Magyarországon uniós összehasonlítás szerint már most is kevés MR és CT-készülék jut a betegekre.Bővebben--->
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető