A GVH közleményében felidézte: 2019-ben zárták le eljárásukat a 4Life Direct Kft., a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited és a Red Sands Insurance Company (Europe) Limited vállalkozásokkal szemben. Az eljárás során a versenyhivatal a vállalkozások fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait vizsgálta. Felmerült például, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatást kaptak-e arról, hogy előzetes egészségi állapotuk mennyire befolyásolja a biztosító teljesítését.
A biztosítók az eljárás folyamán kötelezettséget vállaltak arra, hogy közel 100 millió forintos kompenzációt fizetnek az érintett kedvezményezetteknek, emellett megfelelési programot vezetnek be jövőbeli kereskedelmi kommunikációjukra.
A GVH kiemelte: a kötelezettségvállalások teljesítését minden esetben vizsgálják. Az ennek megfelelően lefolytatott utóvizsgálat során megállapították, hogy az eljárás alá vont cégek az érintett fogyasztók mintegy kétharmada esetében a vállalt kifizetéseket kötelezettségvállalásuknak megfelelően teljesítették. Így a nemzeti versenyhatóság eredeti eljárása eredményes volt, az érintett fogyasztók jelentős kompenzációban részesültek. Emellett a vállalkozások a megfelelési programra vonatkozó vállalásaikat is rendben teljesítették – közölte a versenyhivatal az MTI-vel.
Az utóvizsgálat során ugyanakkor kiderült, hogy a többi érintett fogyasztó esetében különböző hiányosságok merültek fel, a kifizetéseket vagy azok egy részét késve, illetve egyáltalán nem teljesítették.
A GVH Versenytanácsa a hiányosságok miatt szabta ki az összesen 40 millió forintos bírságot a vállalkozásokra. A bírság meghatározásakor a Versenytanács figyelembe vette, hogy a vállalkozások az utóvizsgálat során együttműködtek a GVH-val.
A nemzeti versenyhatóság az ügy kapcsán felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy a kötelezettségvállalásban foglaltakat pontosan és maradéktalanul kell teljesíteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)