Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) közleménye szerint a Péterfy kórház orvosigazgatója által elrendelt belső vizsgálat megállapította, hogy a kórház belső szabályzata megszűnt intézeteket, intézményeket és jogviszonyokat tartalmaz. Hiányosnak ítélték meg a működési előírásokat is, amelyek többségükben hatálytalanok voltak.
Az elhunytakat egy kézzel vezetett, bizonytalan adatokat tartalmazó naplóban regisztrálták, amiben nem tüntették fel a holtestek beérkezésének és elszállításának dátumát.
A közlemény azt is kifejti, hogy a boncolások ütemezetlenül történtek, azok időpontjáról nem kaptak tájékoztatást az érintett fekvőbeteg osztályok. Ráadásul a boncterem tisztasága az egészségügyi követelményeknek nem felelt meg.
A belső vizsgálat azt is megállapította, hogy a kórház korábbi vezetése előtt a halottkezeléssel kapcsolatos problémák ismertek voltak, azonban nem tettek intézkedést azok kiküszöbölésére.
Augusztus végén derült ki, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet patológiai osztályán nem szerepelt a nyilvántartásban két halott, és méltatlan körülmények között tárolták őket. Az intézmény megbízott vezetője ezért megszüntette a boncmester és a boncsegéd munkaviszonyát, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája pedig eljárást indított.
A belső ellenőrzés kapcsán, melynek teljes dokumentációját továbbították a nyomozóknak, az is kiderült, hogy a két holttest mellett emberi szerveket is engedély nélkül tároltak az osztályon.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat