A sértett egy online piactéren hirdetett egy terméket, amire június 6-án jelentkezett egy érdeklődő, hogy megvásárolná. Az ismeretlen vásárló felajánlotta a nőnek, hogy vállalja az áru szállításának költségét.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság írása szerint ehhez a csaló egy nevet és egy e-mail címet kért, amire egy csomagküldő szolgáltatóéhoz nagyon hasonlító üzenetet kapott. A levélben egy link is szerepelt, amit az eladó megnyitott, a telefonjára érkezett kódokat pedig megadta.
Ezután több sikeres utalásról kapott visszaigazolást a mobilbankjától, a csalók összesen 6 millió 700 ezer forintot emeltek le a számlájáról.
Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
A rendőrség hangsúlyozza, hogy soha ne kattintsunk idegenek által küldött linkekre, mindig legyünk online vásárláskor körültekintőek és ha megoldható, akkor minden esetben ragaszkodjunk a személyes átvételhez.
Hozzáteszik, amennyiben elkerülhetetlen az előre utalás, lehetőleg ismerőstől vagy megbízható holnapról vásároljunk, ha pedig utalunk, akkor írjuk be mi magunk a számlavezető bank honlapcímét és onnan lépjünk be a netbank felületre.
Ha pedig a csalók mégis sikerrel járnának, azonnal vegyük fel a kapcsolatot a banki ügyfélszolgálattal és tegyünk feljelentést a rendőrségen – írják.
Jól nézze meg, honnan vesz jegyet az Eb-re: csúnyán átverhetik
Megkezdődött a visszaszámlálás a június 14-én induló, németországi labdarúgó Európa-bajnokságig. Mivel minden jegy elkelt, felvirágzott a hamis belépőkkel foglalkozó üzlet az interneten – figyelmeztetnek az osztrák fogyasztóvédők.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Újabb szigor jön az egészségügyben

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten

Trónfosztás: Elon Musk már nemigen rúg labdába Európában

Index: magyar gyártmányúak lehetnek az emberszerű robotok, de a munkánkat nem vennék el

Olyan felvételek jöttek a 67-es útról, amilyeneket még sosem látott - döbbenetes erővel csap oda a természet!

Fizetnek a cégek az alulteljesítő munkavállalóknak, csak húzzanak már el

„Addig maradunk, amíg megéri” – Orbán Viktor elengedi az EU-t?
