Nyilvánosságra hozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2024. október 1. és november 30. között megkötött szerződések listáját, és nem akármilyen meglepetéssel szolgál a dokumentum.
Lehetett nagy öröm, ugyanis a legnagyobb értékű szerződés
Kapcsolódó
a 2024. évi mikulás nap (december 6.) alkalmából a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársainak gyermekei részére mikuláscsomag ajándékozása
tárgykörben valósult meg. A Rogán Antal vezette tárca
egészen pontosan 4330709 forintot költött mikuláscsomagokra.
Az sajnos nem derül ki, hány gyermek kapott ilyen csomagot, viszont a szerződésben szereplő cég honlapja szerint a legdrágább előrekészített csomagjuk (Mikulás Varázs 11.) 3490 forintba kerül, igaz, a leírás szerint egyedi szempontok alapján is állítanak össze meglepetéseket.
Mindenesetre, ha négyezer forinttal számolunk, akkor az erre szánt 4,3 millió forintból több mint ezer gyermeknek is adhatott ajándékot a Mikulás.
Természetesen kerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, remélhetőleg, válaszolnak majd.
Érzékletességképpen, 2024. december 1-jén kötött a Kabinetiroda egészségügyi szolgáltatás nyújtására szerződést 2025. december 30-ig, de még ennek értéke is kisebb (4320000 forint), mint amit mikuláscsomagra fordítottak; úgy tűnik, a munkatársak gyermekei nagyon jól viselkedtek az elmúlt évben, így bőkezű volt a Mikulás.
Egyébként a Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségét (4 millió forint), a Ferencvárosi Ifjúsági és Polgári Egyesületet (3 millió), a Diaeuro Labdarúgó Egyesületet (a Diabétesz Futsal Európa-bajnokság előkészítésére, 3 millió), a Yamato Agria Sportegyesületet (1,5 millió), a Dialógus Alapítványt (2 millió), A Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületét (3 millió), a Szegedi Gyermekszínház és Összművészeti Regionális Fórum Egyesületét (4 millió), a Gerardus Alapítványt (2 millió forint), valamint a Szerencsi Polgárőr Egyesületet (2,5 millió) és az Olimpik Egyesületet (2 millió) is támogatta a Kabinetiroda.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Hirtelen megállnak és soha többet nem indulnak – rejtélyes hiba miatt dőlnek ki az orosz Porschék
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra