A szombat hajnali vihar a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is komoly fennakadásokat és károkat okozott – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.
Azt írták, hogy az ítéletidő miatt a repülőtér forgalmát 1.45 és 6 óra között fel kellett függeszteni, mert a biztonságos fel- és leszállás az időjárás miatt ellehetetlenült.
Ennek következtében négy érkező járat - a Wizz Air Lisszabonból és Korfuból, a British Airways Londonból, az Air France Párizsból érkező járata - éjszaka nem tudott leszállni Budapesten, és kitérő városokban Debrecenben, Bécsben és Belgrádban szállt le.
A kora reggel induló járatok többsége késésekkel ugyan, de el tudott indulni, jelenleg egyes Ryanair járatok esetében várható több órás késés, mert a légitársaság két, éjszaka Budapesten parkoló gépe megsérült - emelték ki.
A repülőtér reggel 6 óra óta biztonságosan üzemel, ugyanakkor jelenleg csak az 1. futópályán zajlik a forgalom, mert a 2. futópályát még jelenleg is takarítják a vihar által ráhordott szennyeződésektől és sártól, illetve javítják a megrongálódott fénytechnikai berendezéseket.
A 2. pálya nyitása a délelőtt folyamán várható - tették hozzá.
A terminálépületekben több helyen is beázások keletkeztek, ezeket folyamatosan javítják a repülőtér munkatársai - írták.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a javítási munkálatok a forgalmat nem akadályozzák.
A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak járataikról a www.bud.hu oldalon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot