A kormány közel 170 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a rezsivédelmi alap terhére, azonban az csak a bejelentés után derült ki, hogy
pontosan kik és mennyit kapnak.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bár a kormányinfón többször is hangsúlyozta,
az állam saját magán spórol
és ezért sincs szükség a családi adókedvezmények megpiszkálására, azért az a legfrissebb Magyar Közlönyből kiderül, ez nincs teljesen így.
Gigantikus átcsoportosítás mellett tartja fent a rezsivédelmet a kormány
Közel 170 milliárd forint egyszeri átcsoportosítást rendeltek el a rezsivédelmi alap terhére, jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Bővebben >>>A Rezsivédelmi Alap két zsebéből csoportosít át 169 444 416 763 forintot a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium:
- Központi költségvetési szervek kompenzációjából 131 332 271 851 forintot
- Egyházi és civil intézményfenntartók támogatásából 38 112 144 912 forintot.
A legnagyobb tételt a Belügyminisztérium a Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei című fejezetére kapta, 39,3 milliárd forintot, továbbá a Klebelsberg Központra 28,5, míg a „nem állami felsőoktatási intézmények támogatására” 22,3 milliárd forint jut az átcsoportosításból.
Néhány további érdekesség:
- a kormányhivatalok: 8 538 825 545 forintot,
- egyéb Honvédelmi Minisztériumhoz kapcsolódó szervezetek: 12 502 903 620 forintot,
- a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat: 145 890 744 forintot,
- a Terrorelhárítási Központ: 135 247 629 forintot,
- a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt: 2 784 690 328 forintot,
- az Információs Hivatal: 355 073 670 forintot
kaptak a dologi kiadásaikra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok