Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Facebook-posztjában írt arról a hamis esetkocsiról, amely rendszeresen szállított betegeket, és visszaélt a megkülönböztető jelzés használatával. A főigazgató hatékonyan tette meg a szükséges lépéseket.
Bajtársaktól és betegektől is több panasz érkezett az Országos Mentőszolgálat főigazgatójához az egyik alternatív (magán) mentőszolgálatra, aminek dolgozói megtévesztő módon az OMSZ védjegyoltalom alatt álló emblémáját ruhájukon viselve, térítés ellenében szállítottak haza betegeket, miközben rendszeresen visszaéltek a megkülönböztető jelzés használatával.
– kezdődött az OMSZ Facebook-posztja, amelyben leírták, hogy a főigazgató azonnal lépéseket tett és nem csupán a meglevő megállapodást mondta fel a szervezettel, még a rendezvény biztosítás lehetőségét is megvonta a vállalkozástól, valamint felszólította a szervezet vezetőjét a jogszabályok betartására.
Az OMSZ beszámolt arról is, hogy miután a bajtársak továbbra is gyakran jelentették Budapest különböző pontjairól az engedély nélkül szirénázó esetkocsinak látszó autót, ezért
az Országos Mentőszolgálat, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Budapesti Rendőr- főkapitányság, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Fővárosi Közlekedésfelügyeleti Főosztály és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösen vonta ellenőrzés alá az ESET 4 feliratú járművet.
Az már a helyszínen kiderült, hogy az autó még közúti forgalomra sem volt alkalmas, és annyit szintén tudni lehet, hogy a személyzet tagjai nem rendelkeztek egészségügyi végzettséggel sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?